A Crash Bandicoot N. Sane Trilogy úton van a Nintendo Switch-re és PC-re, legalábbis a GB eye egyik szerkesztője szerint. Ha valóban hihetünk a marketing összefoglalónak, akkor az Activision kibővíti a célközönséget, és a tavaly megjelent sikeres gyűjteményt kiadja az említett platformokon is.
A cikk szerint nem elvetendő egy vadonatúj Crash játék ötlete sem, mely 2019-ben érkezhet. Bár erről több tudnivaló nem derült ki, a szerző azt is megemlíti, hogy az Activision jelenleg egy „ötéves tervet” dolgozott ki a sorozatra.
Valószínűleg az idei E3-on tudhatunk meg majd többet a Switch és PC portokról, valamint Crash jövőjéről.
Néhány rajongó felfedezett pár új Crash Bandicoot N. Sane Trilogy-s pólót az Amazonon, teljesen új renderekkel készültek eme ruhák, valószínűleg a Black Friday és a Karácsonyi kiárusítás kedvéért lettek készítve. Összesen 13 különböző póló közül választhatunk, van férfi / női / gyermek szabású különböző méretekben és színekben, jelenleg mindegyik 19.99 dollár, ami átszámolva körülbelül 5200 forint, ami azért valljuk be, nem olyan nagy ár érte.
Az N. Sane Trilogy hatalmas sikert aratott, kiemelkedő eladási statisztikákat szerzett, Keith Webb-nek (másnéven SpaceCat), az egykori Crash Twinsanity egyik fejlesztőjének az az ötlete támadt, hogy nyílt levelet ír a Vicarious Visions-nek, amiben első sorban gratulál az N. Sane Trilogy-hez, ezen kívül pedig Crash Twinsanity remaster ötletét fejti ki, és egy rajzot is csinált ajándékul. Lefordítom a levelet magyarra, alatta pedig mellékelem az eredeti irományt, és persze a rajzot is.
Keith Webb asztaláról
"Kedves Vicarious Visions,
Először is, engedjétek meg, hogy gratuláljunk a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy hatalmas sikereinek. A játék népszerűsége bizonyítja a tehetségeteket és sikereteket Crash Bandicoot eredményes visszahozásában.
Nyilvánvalóan sokféleképp lehet továbbmenni, eme sikerre építkezni, és a rajongótábor szerint jó lenne a 2004-es Crash Twinsanity remasterelése. Biztosan tisztában vagytok vele, hogy rengeteg tartalom és ötlet el lett törölve, ki lett vágva a végleges játékból, és talán most itt a lehetőség rá, hogy teljes fényében újraalkossuk a játékot. Egy maréknyi ex-Twinsanity tervező nevében írom, hogy szeretnénk részt venni a fejlesztésekben és új tervek létrehozásában, ha a remaster lehetséges.
Gratulációként szeretnék küldeni nektek egy exkluzív Crash Twinsanity-s rajzot, ezzel együtt a Crash Twinsanity 13. születésnapját is ünnepeljük Crash Twinsanniversary néven. Ez a kép a játék masszív rajongótáborának is szól, akik támogatása és kitartása életben tartotta narancssárga erszényes hősünket a hosszú évek folyamán.
Sok szerencsét kívánok a jövőben,
Keith Webb "
Eredeti levél:
Crash Twinsanity exkluzív rajz:
Ti mit szólnátok egy Crash Twinsanity remaster-hez? :)
Frissítés: mint kiderült, a DLC csak augusztus 20-ig ingyenes. Az időszak lezártával $2.99-ért lehet majd hozzájutni.
Mi kértük, a Vicarious Visions és az Activision pedig teljesítette: mától fogva tölthető a PSN-ről a Stormy Ascent DLC pálya (természetesen ingyen). Készen álltok a legnehezebb Crashes szint teljesítésére? Alább megtekinthetitek a rövid kedvcsináló videót is, melyet az imént tettek közzé a YouTube-on.
Az Activision összesen három nagyszabású panelt fog tartani a San Diego Comic Conon (SDCC), ahol rögtön az első a Crash Bandicoot Then and Now (azaz Crash Bandicoot: akkor és most) címen fog funi! A panelt július 20-án tarják, és összesen egyórás lesz. Az előadók a Vicarious Visions, a Naughty Dog és a Dark Horse fontosabb emberei lesznek, és velük tekinthetnek vissza a rajongók az eredeti Crash játékokra a 90-es évekből.
A témák között szerepel az N. Sane Trilogy fejleszési fázisának bemutatása, beleértve a tervrajzokat és a karakter modellezést, ami a közkedvelt klasszikusokat egy modern élménnyé tette. Természetesen lesz nyereményjáték, és egy különleges meglepetés a rajongóknak!
Engem leginkább az utolsó kijelentés érdekel. Én valószínűnek tartom, hogy a Lost Treasures DLC-ről rántják majd le a leplet, amit a panel befejeztével azonnal tölthetnek is majd le az N. Sane Trilogy tulajok. Talán egy-két apróbb bug javítást is kaphat a játék, például sokan panaszkodtak, hogy nehéz pontosan érkezni a teknősökre és a peremekre ugrás után.
A SDCC előadások mindig nagyon érdekes, és közvetlenek szoktak lenni, nekem kifejezetten tetszik, hogy végre Crash is kapott egy panelt... egyértelműen teltház lesz. :)
Elérkezett a várva várt nap! Június 30-át írunk, azaz a mai naptól fogva bárki megvásárolhatja a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy-t PlayStation 4-re, vele együtt pedig a Lost Treasures DLC csomagot is megkaparinthatjátok majd a következő pár napon belül.
Nem hihetetlen, hogy már több, mint kilenc éve jelent meg nagyszabású Crash játék? Úgy emlékszem, mintha csak tegnap lett volna, és tessék; akár hiszitek, akár nem, már lassan kilenc teljes éve hogy kiadták a Crash Mind Over Mutant-ot.
Akinek van szerencséje kipróbálni a játékot, annak kellemes, nosztalgiában gazdag időtöltést kívánok! Érezzétek jól magatokat, és persze ne felejtsétek el megosztani velünk véleményeteket a játékokról!
Már kevesebb, mint 24 óra van hátra az N. Sane Trilogy megjelenéséig, ugyanis ahogy azt régóta tudjuk, június 30-án, azaz holnap érkezik! :) Ennek örömére csináltak egy új trailert, amit meg is nézhettek a cikk alatt. Mindenkinek kitartást holnapig!
Elhoztam Nektek egy videót, ami a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy nyitó videója lesz - ez a jelenet akkor fog játszódni, amikor elindítjuk az N. Sane Trilogy-t. Elég jópofa kis jelenetet dobtak össze, nézzétek meg itt:
Minden jel arra mutat, hogy DLC-ként érkezik a játékba a hírhedt Stormy Ascent pálya, amely a Crash Bandicoot legelső részének egy törölt pályája. Egyelőre úgy tudni, hogy a játékot megvásárló személyek a DLC-t, mely a Lost Treasures névre hallgat, már a játék megjelenése napjától teljesen ingyen élvezhetik is.
A DLC két teljesítményt is tartalmaz. A találgatások szerint azonban csak egyetlen egy szinttel fog gazdagodni a Crash Bandicoot első része, mégpedig a rég elveszett Stormy Ascent-tel (aki nem látta volna még ezt a szintet, az itt megtekintheti egy végigjátszását az eredeti, PlayStation 1-es Crash Bandicootban). Minden idők legnehezebb szintje, és a Naughty Dog régen pont ezért távolította el, mert szinte lehetetlen volt egy átlagos játékosnak teljesítenie.
Ez persze még mindig csak spekuláció. Minden ki fog derülni pontosan hat nap múlva.
Mivel már csak 10 nap van hátra a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy megjelenéséig, összegyűjtöttem Nektek egy magyarországi N. Sane Trilogy előrendelés-listát, ahol felsoroltam az árat, linket, és még akad, ahol különleges ajándékot is kaphatsz a rendelésért. Nézzük is őket meg, ha kíváncsi vagy bővebb infókra, kattints a bolt nevére. Fontos: a különleges ajándékokat csak az előrendelők kapják meg!